Pasztell rajzos szőnyeg
Az Azilal régióból származó szőnyeg, visszafogott pasztell színű mintákkal készült. A sötétebb természetes gyapjú alapon jó arányban szerepelnek a rózsaszín, pink, barna, zöld, szürke vonalak, ikszek, keresztek.
Azok számára kifejezetten ajánljuk, akik billegnek a monokróm és a színesebb szőnyegek között. Szinte bármilyen térbe jól működhet pl. nappaliba, hálószobába, dolgozó szobába – a viszonylag sötét gyapjú miatt kevésbé látszanak rajta az esetleges foltok.
Alapanyaga natúr gyapjú, s növényi festéssel festett mintázó fonalakat párosított hozzá a szövője. Mindkét oldalon rojtozott.
** A szőnyegeink mind egyediek és személyesen válogatjuk őket. Magukon viselik az amazigh szövési hagyományok lenyomatát, szövőik egyéni kézjegyét és a kézi szövésből fakadó tökéletlenségeket. Szerintünk ettől igazán karakteresek és szerethetők. A feltüntetett méretek a rojtok nélkül értendők.
Inspirálódj
színes
gyapjú
kézi csomózású
Színterápia a lakásodban! Akár a kellemes, nyugtató pasztell árnyalatokra szavazol, akár a neon őrület a te világod, érdemes körbenézned színes szőnyegeink között. Egy színes szőnyeggel tudatosan alakíthatod a szoba hangulatát és kevésbé kell vigyázni rá használat közben. Ha kacérkodsz a színekkel, de egyelőre bátortalan vagy, kezdd egy kisebb darabbal.
Neked ajánljuk
Kapcsolódó olvasnivaló
A csomózott gyapjúszőnyegek tisztítása, karbantartása
Ha kacérkodsz egy süppedős, marokkói gyapjúszőnyeg vásárlásával, de a tisztításától való félelem miatt nem mersz belevágni a kalandba, jó helyen jársz. A csomózott gyapjúszőnyegek gyönyörű kiegészítői lehetnek otthonodnak, ráadásul rendkívül időtállóak is. Eredeti törzsi környezetében egy-egy ilyen kincs több generációt is kiszolgál. De mi a titka annak, hogy a szőnyegek hosszú távon is megőrizzék szépségüket? Ebben a cikkben szeretnénk neked is megmutatni.
Az alábbiakban összegyűjtöttünk egy csokorra való tippet és trükköt arról, hogyan érdemes gondoskodni kézzel csomózott gyapjúszőnyegedről, mire számíts az életciklusa során, és mit tegyél, hogy hosszan szemet gyönyörködtető maradjon. Reméljük, a végére te is úgy érzed majd, a marokkói szőnyegek karbantartása nem is olyan ijesztő, mint gondoltad.
Ismerd meg a készítőt: Saadia és Aicha
Saadia és Aicha tehetséges, fiatal szövőnők, akik egy festői faluban élnek a Magas-Atlasz vonulatai között. Kettejüket nem csak barátság köti össze, hanem a szőnyegszövés iránti közös szenvedély is. A szövés művészete évezredek óta kulcsfontosságú része kultúrájuknak, és ők tudatosan karolták fel és tették az életük részévé. Gyönyörű gyapjú szőnyegeket készítenek és a szőnyegszövés jelentős változásokat hozott a saját és a körülöttük élők életébe is. Mi pedig abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mind a szőnyegeket, mind a történetüket közvetíthetjük számotokra.
A kínálatunkban leggyakrabban előforduló marokkói szőnyegtípusok
Munkánk legkedvesebb és egyben legnagyobb kihívást jelentő része, hogy számtalan szövőcsapattal dolgozunk együtt Marokkó-szerte. Erre azért van szükség, mert az egyes régiók szövési kultúrája nagy változatosságokat mutat: eltérnek a szövési technikák, a felhasznált alapanyagok, a mintakincs, illetve a szövést követő utómunkák is. Szerintünk nagyon izgalmasak ezek a lokális különbségek és igyekszünk a kínálatunkat úgy összeállítani, hogy minden számunkra kedves szőnyegfajta képviseltesse magát. Ugyan ma már jóval kevésbé élesek ezek a határvonalak, az egyes marokkói szőnyegtípusok eredetileg jól behatárolható földrajzi területhez kötődtek, és elnevezésüket is a származási helyükről kapták. Az alábbiakban igyekszünk röviden beavatni a nálunk előforduló marokkói szőnyegtípusok jellemzőibe, különbségeibe.
Berberből Abra, az átalakulás újta
Sokan hosszú ideje követitek a tevékenységünket, és biztosan meglepett benneteket szeretett nevünk Berber Budapestről Abrára változása. Ezért szeretnénk megosztani veletek az okokat és a folyamatot, ami ehhez a fontos lépéshez vezetett.
Legfrissebb marokkói utunk az Abrával – avagy az amazigh szövőkkel való együttműködés a gyakorlatban
Sokan érdeklődtök afelől, hogyan valósul meg az amazigh szőnyegkészítőkkel való együttműködésünk a gyakorlatban. Közvetlenül a szövőközösségekkel dolgozunk együtt, hogy tisztességes jövedelmet tudjunk biztosítani a szövők munkájáért és pár havonta meglátogatjuk őket, hogy ápoljuk a kapcsolatokat és kiküszöböljük az esetleges zökkenőket a készítési folyamatban. Fogadjátok szeretettel ezt a képes beszámolót legfrissebb marokkói utunkról, amely egyben az első látogatásunk volt az Abra színeiben.