Nappali Mrirt szőnyeggel, Ikea és vintage design darabok keverésével, Fotó: Gosztom Gergő
A lakás berendezése lassú építkezés
Dorottya és Péter kreatív szakemberek, akik nagy érzékenységgel nyúltak a történelmi épületben található lakás átalakításához. Amit lehetetett, megtartottak otthonuk eredeti vonásaiból, többek között a fa ablakokat, ajtókat és kilincseket. Ugyanakkor nem féltek egyéni látásmódjukat belevinni a felújításba váratlan térbeli megoldásokkal és színválasztással, Ikea és vintage design darabok keverésével. Hangsúlyozzák, hogy még korántsem értek a folyamat végére, de minden, ami elkészült, önazonos és nagyon élvezik a belefektetett munkát.
Ezen az úton kezdetektől Vörös Kati történész, lakberendező kíséri a párost, aki a tulajdonosokhoz nagyon hasonló értékrend mentén működik együtt ügyfeleivel. Kati egy történeti kontextusból kiinduló, időtálló, ugyanakkor a mai igényeket szem előtt tartó hozzáállást képvisel az enteriőrtervezésben, amelyben az adott tér, a tulajdonos személye, és a számára fontos tárgyak játsszák a főszerepet. Egyfajta lassú építkezésként tekint a lakberendezési projektekre, időt hagyva az egymásra épülő rétegek létrejöttéhez, és a tökéletes darabok megérkezéséhez.
Dorottya és Péter lakása inspiráló példája ennek a szemléletnek. Az izgalmas világoskék Ikea konyhát tömörfa munkapulttal, klasszikus HEWI műanyag fogantyúkkal és - felső szekrény helyett - nyitott polcokkal tették egyedivé. A zöld kanapé szintén Ikea, amit egy fiatal magyar tervező, Újváry Berta párnái díszítenek. Ezt az alapot egészítik ki a vintage boltokban vadászott egyedi darabok: a citromsárga Opteam lámpa, a narancssárga Kartell mennyezeti lámpa, a hattyú fotel, az Eames Bikini székek valamint az évek során összegyűjtött, személyes jelentőséggel bíró tárgyak, mint az Alessi Plissé vízforraló, a szakácskönyv-gyűjtemény, a kerámiák vagy a Batman figura a polcon.
Hattyú fotel, Ropi kutya, Opteam lámpa és csomózott szőnyeg a Magas-Atlaszból, Fotó: Gosztom Gergő
Nyitott polcos konyha, személyes tárgyakkal és Fatima királykék futószőnyegével Fotó: Gorsztom Gergő
A színes Mrirt szőnyeg összefogja a szoba különféle színárnyalatait, Fotó: Gosztom Gergő
Az élénk szőnyegek öltöztetik a teret
Szőnyegeink azonnal otthonosan hatottak a térben, élénk színeik és textúrájuk még egy réteget hozzátett az amúgy is csodásan működő enteriőrhöz. A nappaliba egy fiatal szövőcsapat színes Mrirt szőnyegét választottunk, amelynek süppedős felületét Ropi kutya roppantmód élvezte (onnantól már csak vele együtt tudtuk mozgatni a szőnyeget). Ez a Mrirt szőnyeg képes volt a szoba számos színárnyalatát kerek egésszé összefogni és szintetizálni: a szürkéskék konyhaszíntől a narancssárga mennyezeti lámpáig.
A konyhában többféle futót is próbáltunk: kedvencünk a Fatima által szőtt, királykék darab volt pink rombuszhálóval, ami egyfaja jótékony színfoltot képzett környezetétől drasztikusan eltérő, ütős kékjével. A mályva futó is jól működött, de izgalmasabbnak véltük a szürkés-színes Zindekh szőnyeget, amelyet sötét árnyalatai, újrahasznosított fonalai és műanyag gabonazsák alapja fantasztikusan alkalmassá tesz konyhai szőnyegnek.
Két további, csodás Zindekhet is fotóztunk a lakásban: a közönségkedvenc, több darabból varrt színkavalkád Zindekhünk az előszobában kapott helyet, a nappaliban pedig műalkotásként a falra került egy vintage, gyűjtői darab. Mind telitalálat.
Konyha szürkés-színes Zindekh szőnyeggel, Fotó: Gosztom Gergő
Több darabból varrt, színkavalkád Zindekh az előszobában, Fotó: Gosztom Gergő
Vintage Zindekh a nappali falon, Fotó: Gosztom Gergő
Visszafogottabb, natúr gyapjú alapon színes mintás szőnyegeket is komponáltunk az enteriőrbe. Mind a hattyú fotel, mind az íróasztal alatti szőnyeg a Magas-Atlaszban készült, egy eldugott kis falu szövőközösségében és mindkét beállításnál a csomózott gyapjúfelület otthonossága, puhasága teszi fel az i-re a pontot.
Nagyon szeretjük ezt a fotóanyagot és igazán élveztük a készítését is. Hálás dolog egy ilyen szép, önazonosan alakuló lakásba szőnyegeket válogatni. Köszönjük a tulajdonosoknak a lehetőséget! A képeken keresztül szeretnénk arra bátorítani benneteket, hogy mind anyag, mind színkombinációk terén merjetek szokatlanabb szőnyegekben gondolkodni. Ha pedig kacérkodtok a gondolattal, de még bizonytalanok vagytok, kezdjétek kicsiben vagy vigyétek haza próbára a szőnyeget vásárlás előtt.
Íróasztal Magas-Atlaszban készült szőnyeggel, Fotó: Gosztom Gergő