Hlima megmutatja nekünk a rózsaszín gyapjúfonalat új szőnyegéhez
Az interjú Hlima otthonában
Hlima festői otthonában meleg fogadtatás vár bennünket, ami közösségének mélyen gyökerező vendégszeretetéről tanúskodik: házi vaj, olivaolaj, friss házi laposkenyér és kakukkfűtea gőzölög az asztalon. Hlima, aki 47 évet szentelt a szőnyegszövésnek, nem csak választott mesterségében, de a szíves vendéglátásban is követi a helyi hagyományokat.
Bár a reflektorfényben való szereplés nem is állhatna távolabb tőle, Hlima kis gondolkodás után igent mond az interjúra. Kezdetben kissé meglepett és zavart, mint aki nem igazán érti, miért találjuk érdekesnek a szövéshez való viszonyát és élettörténetét. Hlima természeténél fogva visszafogott és halk szavú, de a beszélgetés során fokozatosan egyre többet oszt meg magáról, felfedve története rétegeit és szívszorító sorsát, amely életvitelét és szövését egyaránt meghatározza.
Hlima a faluban
Egy szeretettel és odaadással élt élet
Furcsa hiányérzettel ülünk le nála és csak egy kis idő elteltével tűnik fel ennek oka: a házban szokatlan csend honol. A falu többi háztartásában szinte ismeretlen ez, hiszen legtöbbször 3-4 generáció él együtt és a háttérben mindig gyerekek zajonganak.
Hamarosan kiderül, hogy Hlimának tíz gyermeke született – hét fia és három lánya, de többen közülük nem érték meg a felnőttkort. Akik pedig igen, azok már megházasodtak és nagyobb városokba, például Rabatba költöztek, így otthona a család emlékeivel teli, kiüresedett tér. „Olyan messze vannak, és ez nagy fájdalommal tölti el a szívemet” – osztja meg velünk.
Hlima élete középpontjában a gondoskodás áll. „Több gyermekem krónikus betegségben szenved, és én igyekszem gondoskodni a kezelésükről” – meséli szomorúan. „Férjemmel ketten élünk, a legkisebb fiam pedig a házunk másik felébe költözött, amióta rosszabbodott az állapota.”
A beszélgetésünk előrehaladtával egyre többet mesél a kihívásokról, amelyekkel szembe kell néznie. „A legkisebb fiam több mint húsz éve küzd egy komoly neurológiai betegséggel, ami felemészti az anyagi forrásainkat. Gyakran kerül kórházba, s ezt igen rosszul viseli, többször megszökött már. Legutóbb napokba telt, mire megtaláltuk és visszavittük a salé-i kórházba. Ez az állapot rendkívül megterhelő és állandó kihívás számunkra mind érzelmileg, mind anyagilag” – fogalmaz Hlima.
A nehézségeken férjével osztozik. „A szövésből és a földművelésből származó jövedelmünket a háztartásra és gyógyszerekre költjük. Minden bevételünk elmegy ezekre, semmit sem tudunk félretenni” – világít rá a szövők és családjaik sokaságát jellemző valóságra. Lelkiereje mindezek ellenére töretlen. „Az élet nehéz, de erős akarok lenni a családom számára” – összegzi állhatatosan.
Forró tea Hlima vendégszerető otthonában
Házi vaj, friss laposkenyér és mi az asztal körül
Megérkezés Hlima házába
A házba vezető lépcsősor
Hlima a szövése előtt ülve
Rózsaszín síkszövött szőnyeg az állványon
A 'tiszta szoba' szövőállvánnyal
A szövés kezdetei
„Nagyon fiatalon, a házasságkötésem után tanultam meg szőni” - meséli Hlima félénken. „A falu asszonyai tanítottak meg rá. Figyeltem őket, memorizáltam a lépéseiket, és fokozatosan megtaláltam a saját ritmusomat.”
Miközben a szövőállványa mellett ülünk, Hlima a szövése kezdeteiről elmélkedik. „Nem emlékszem pontosan, mikor készítettem az első szőnyegemet, de a legnagyobb fiam születéséhez tudom kötni. Ő most 47 éves; a Zöld Menetelés évfordulóján született, és nem sokkal ezután készítettem az első szőnyegemet” - meséli nosztalgiával a hangjában.
Megjegyzés: A Zöld Menetelés Marokkó Nyugat-Szaharáért folytatott küzdelmének egy fontos állomása volt 1975-ben, amikor is több, mint 300.000 fegyvertelen civil marokkói vonult be Nyugat-Szaharába, jelezvén a marokkói igényt a területre. A Zöld Menetelés hozzájárult ahhoz, hogy Spanyolország lemondjon gyarmati uralmáról és Marokkó megszállja a területet, amelynek hovatartozása máig némileg tisztázatlan.
A 60 év körüli Hlima őszintén beszél koráról és származásáról. „Nem tudom pontosan megmondani, hány éves vagyok. Fiatal lány voltam, amikor nyilvántartásba vettek, ezért becsült születési dátummal regisztráltak. Az egész egy kicsit homályos” - kuncog halkan.
Hlima vésett fém leverő villája
A szőnyegkészítés sokrétű jelentősége
Hlima óriási műgonddal sző egy gyönyörű, rózsaszín, síkszövött Hanbel szőnyeget a tisztaszobában felállított szövőállványon. Azon kevesek közé tartozik a falujában, akik a kézi csomózás mellett síkszövéssel is készít szőnyegeket – sőt, ezt a technikát preferálja. Általában kevés, egymáshoz jól passzoló színt használ és geometrikus minták jellemzik a szőnyegeit.
Hlima számára a szövés varázslat. Mély tiszteletet tanúsít a hagyományok és a mesterségéhez kötődő spiritualitás iránt. Mielőtt belekezd egy új szőnyegbe, különleges óvintézkedéseket tesz. A szövőszéket felállítva csontokkal peckeli ki az állvány faelemeit, hogy a gonosz szem és a rosszindulatú szellemek ne láthassák a szőnyeget és ne árthassanak leendő tulajdonosának.
Szövőeszközei saját történetet hordoznak. Szeretett leverő villája egy Izraelbe kivándorolt szomszédos zsidó család ajándéka volt az édesanyja számára, mintegy hatvan évvel ezelőtt, mielőtt a család elhagyta a falut. „Amióta szövök, ezt a villát használom, nagy becsben tartom.” – mutatja mosolyogva a gazdagon megmunkált fém eszközt.
Örömét leli a mesterségében és az általa ápolt kapcsolatokban. „A szövés a közösséggel való kapcsolatteremtés eszköze, és életben tartja a kultúránkat” – magyarázza. A falusi szövőkollektíva a helyi nők számára igen fontos platform, ahol találkozhatnak, dolgozhatnak és kiteljesedhetnek. „A szövés az életem, és ezen keresztül kapcsolódom az őseimhez és a közösségemhez, s ezáltal segít átvészelni az élet nehézségeit is.” - zárja szavait a hagyományok maradandó erejének bizonyságaként.
A vetülék leverése, hogy a szövés tömör legyen
Csontok az állványban, amelyek távol tartják a gonosz szemet
Hlima háza a faluban